Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nógrádi György

Dezső András Itthon

Georg Spöttle múltjára kíváncsiak, de falakba ütköztek

Nem tekinti magát közszereplőnek a kormánymédiában is rendszeresen szereplő Georg Spöttle, így a kommunista rezsim titkosszolgálati iratait őrző levéltárban egyelőre nem lehet betekinteni az esetlegesen róla keletkezett dokumentumokba. Egyelőre Bogár László közgazdásszal, és egy oroszpártinak tartott, ismert külpolitikai újságíróval, Stier Gáborral kapcsolatban is falakba ütköztek azok a civilek, akik az érintettek múltjára kíváncsiak. Korábban ugyanígy hárított Nógrádi György, valamint a fideszes sajtó bulvárpápája, Ómolnár Miklós is.

Dezső András hvg360

Az elsőfokú bíróság szerint meg lehet nézni, mi van Nógrádi Györgyről az állambiztonsági levéltárban

A fideszes médiából jól ismert Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és a fideszes médiát alakító Ómolnár Miklós bulvárpápa sem tartja magát közszereplőnek, így akadályozva azt, hogy civilek hozzáférjenek az állambiztonsági levéltárban a róluk esetleg megtalálható anyagokhoz. A civilek a bírósághoz fordultak, Nógrádi esetében első fokon már ki is mondta a Fővárosi Törvényszék, hogy közszereplő. Ómolnár Miklósról később születhet döntés.

- csunderlik - Kult

Fortélyos félelem igazgat – Megnéztük a Heti terrort

Az Echo Tv számára egyértelműen fontosabb a biztonság, mint a szabadság és az igazság, noha a legnagyobb magyarok mindig úgy gondolták, hogy utóbbiakon kívül másért nem is érdemes élni. Filozófiai vagy államelméleti kérdéseket azonban nem tesz fel a Heti terror című hardcore terrorpornó, amely magától Orbán Viktortól választhatott mottót: „egy jókora ijedtség gyakran többet ér, mint egy jó tanács”.

1 2
Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej

Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej

Duma Aktuál: Deutsch Tamás esete a tüdőlövést kapott szárcsával

Duma Aktuál: Deutsch Tamás esete a tüdőlövést kapott szárcsával

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

Miért nem emlékszünk kisgyerekkorunk eseményeire?

Miért nem emlékszünk kisgyerekkorunk eseményeire?

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

Gázellátásról és partnerségről tárgyalt Vuciccsal Putyin, aki szolidáris Milorad Dodikkal

Gázellátásról és partnerségről tárgyalt Vuciccsal Putyin, aki szolidáris Milorad Dodikkal

Szolnokra jelentett be újabb nagy akkuipari beruházást Szijjártó Péter

Szolnokra jelentett be újabb nagy akkuipari beruházást Szijjártó Péter

Hiába Orbán Viktor csokrai, térképen is kiüti a szemet, akkora a nők lemaradása Magyarországon

Hiába Orbán Viktor csokrai, térképen is kiüti a szemet, akkora a nők lemaradása Magyarországon

Az összes jelszó ellopható ezzel a módszerrel, komoly veszély leselkedik a Chrome böngésző felhasználóira

Az összes jelszó ellopható ezzel a módszerrel, komoly veszély leselkedik a Chrome böngésző felhasználóira

A címlapról ajánljuk